hirdetés
|
|
|
Bendegúz, a kis karácsonyi angyal egyedül olvasta és válogatta a kívánságcédulákat, majd továbbküldte a mennyei ajándékhivatalnak.
– Ő olyan szép – sóhajtotta álmodozva.
– Már megint Annácskáról ábrándozol? – kérdezte tőle Konstantin. – Ha mindig máson jár az eszed, valamit biztosan el fogsz rontani, aztán büntetésként mehetsz a csillagpucolóba.
– Én nem hibázok – jelentette ki a karácsonyi angyal. – Egyébként pedig már régesrég kész vagyok a munkámmal.
Ebben a pillanatban a kívánságcédula-osztályra beröppent Annácska.
– Van itt nálam két ajándék, és nem tudom, kinek kell továbbítanom. Egy autópályáról és egy pipáról van szó.
Az angyalka átböngészte a kívánságcédulákat, melyekre előzőleg az ELINTÉZVE bélyegzőt ütötte.
– Lássuk csak, a pipa Emil bácsié a Gesztenyesor 7-ben, az autópálya meg Lujzié a Gesztenyesor 3-as házszám alatt. Mindketten Mennyországfalván laknak.
– Köszönöm a segítséget – mondta nevetve Annácska.
Miközben Annácska szerelmes pillantásokat küldött a karácsonyi angyal felé, elvette az Emil bácsi nevére címzett cédulát, és ráragasztotta az autópálya csomagjára. A Lujzi nevét tartalmazó cédulát pedig a pipás csomagra akasztotta. Pár pillanat múlva megérkezett Bertalan, a postás angyal. Lefékezett a karácsonyi angyal asztala előtt és megkönnyebbülten felsóhajtott:
– Szóval itt lapultok. A Mikulás perceken belül indul.
És mielőtt a szerelmesek egy szót is szólhattak volna, Bertalan fogta a két csomagot, és villámsebesen elrepült. Annácska elsápadt.
– Jaj nekem! Véletlenül Lujzának küldtem a pipát, Emil bácsinak pedig az autópályát! Ebből biztosan nagy baj lesz! Mi lesz velem, ha áthelyeznek a csillagpucolóba?
Erre már Bendegúz is elsápadt. A csillagpucoló ugyanis rettenetesen unalmas munkahely volt. Ezt ő is megtapasztalhatta, amikor háromszáztizenhét évig csillagokat suvickolt ott.
– Gyerünk – mondta, és Annácskával Bertalan után röppent. Amikor a menny kapujában utolérték, a postás angyal már egyedül volt. – Hol van a Mikulás? – kiáltotta az angyalka messziről.
– Elindult a dolgára – válaszolta Bertalan elégedetten. – Rénszarvas húzta szánja roskadozik az ajándékoktól.
– Ne félj, míg engem látsz! – vigasztalta a karácsonyi angyal. – Máris repülök a Mikulás után.
„Ez gyerekjáték lesz – gondolta az angyalka zuhanórepülés közben. – Utolérem a Mikulást, kicserélem az ajándékcédulákat, és a mennyei karácsonyt már a többi angyallal ünneplem.”
Nézett jobbra, nézett balra, de a Mikulásnak nyomát sem találta.
– Mennyei harangok – sóhajtotta. – Vajon melyik ország melyik városában keressem a Mikulást?
Ekkor a horizonton felragyogott a karácsonyi csillag.
– Hát persze – kapott a homlokához –, a Mikulás is a csillagot követi! – Ezt a kis angyal még a karácsonyi angyaliskolában tanulta. – Milyen szerencsés angyal vagyok – ujjongott, majd így kiáltott: – Hé, Mikulás! Várj meg!
De a rénszarvasfogat, mit sem törődve az angyalkával, továbbsuhant. Erre Bendegúz még hangosabban kiáltotta:
– Állj már meg, te, Mikulás!
Ekkor egy város tűnt fel a mélyben, és a Mikulást rénszarvasszánjával együtt elnyelte a téli éjszaka.
– Ilyen nincs – morgolódott az angyalka. – Egyszerűen eltűnt! Most mihez kezdjek?
A kis angyal elhatározta, hogy a házak felett fog suhanni, mert a szánnak valamelyik hófödte háztetőn kell parkolnia. És valóban, az egyik lakóház tetején megpillantotta a Mikulás szánkóját.
– Ez tényleg gyerekjáték volt – örvendezett. – Most már csak ki kell cserélnem az ajándékcédulákat.
Nem sokat gondolkodott, nyomban leszállt a szánra.
– Hé, szabad ezt neked? – kérdezte egy mély hang a háta mögött. Rudi, a rénszarvas volt az.
– Csak gyorsan ki kell cserélnem valamit – magyarázta izgatottan az angyalka.
– Felőlem – bólogatott Rudi –, de előtte engedélyt kell kérned a főnökömtől.
– Rendben.
Bendegúz nem sokat teketóriázott, a kéményhez repült és beleugrott. Amit a Mikulás tud, azt a karácsonyi angyal is tudja. Vagy mégsem? Kicsivel később hangos szitkozódás hallatszott odalenn.
– Huhuhú, de forró! Au, a popóm!
Az angyalka kiugrott a kandallóból. Úgy festett, mint egy szárnyas kéményseprő.
– Mikulás, merre vagy? – suttogta. A félhomály ellenére felismerte az ünnepélyesen feldíszített karácsonyfát, alatta sok-sok ajándékkal. A Mikulásnak azonban a nyomát sem látta.
Ekkor valaki felkapcsolta a lámpát. A karácsonyi angyal ilyen gyorsan nem tudott láthatatlanná változni. Egy kislány állt előtte, aki nagy szemekkel bámulta a furcsa jövevényt.
– Lilla, tudtad, hogy a kíváncsi gyerekek könnyen elijeszthetik a Mikulást? – kérdezte a kislány anyukája a konyhából. – Gyere ki, kérlek, a nappaliból. És miért van ekkora huzat? Talán kinyitottad az ablakot?
– A Mikulás már elment? – kérdezte Lilla az angyaltól suttogva.
– Hát, nagyon úgy néz ki – válaszolta a kis angyal. – Nyilvánvalóan elijesztetted. – Majd kicsit kedvesebben hozzátette: – De az ajándékait itt hagyta. Boldog karácsonyt!
Ezután az angyal sietősen megfordult, és a kandallón keresztül eltűnt a szobából. Mire az angyalka a háztetőre ért, a Mikulás szánja már messze járt, és a karácsonyi csillag is eltűnt. Sűrű felhők borították az eget, nagy pelyhekben hullt a hó.
– Jaj-jaj! – siránkozott az angyal. – Hogyan fogom megtalálni a Mikulást ebben a hóviharban?
Ekkor az úton szánnyomokat pillantott meg. Talán a Mikulás szánja húzta? Bendegúz sietősen követni kezdte a nyomokat a behavazott téli erdőben. A nyomok a vadetetőig vezettek. Ott aztán megpillantotta a szánt is. De rénszarvasok helyett egy lovacska állt előtte.
Az etetőbe friss szénát töltött egy férfi. Volt ugyan szakálla, de nem volt piros a kabátja.
– Nahát, viccesebben néz ki, mint az áruházi Mikulás – állapította meg az angyalka.
– Sértegeted az erdészünket, te csillogó gombolyag – röfögte egy hang a közelben.
– Ó, dehogy – hebegte a megrémült angyalka.
– Akkor menj a saját etetődhöz – mondta a vaddisznó tiszteletet parancsoló hangon.
– Rendben – dadogta az angyal –, de nem vagyok csillogó gombolyag, megértetted?!
Időközben elállt a havazás. A felhőtakaró kicsiny résén keresztül az angyal megpillantotta a karácsonyi csillagot, mely már a következő város felett ragyogott. Továbbra sem tudta, merre keresse a Mikulást. Hirtelen azonban eszébe jutott valami.
– Keresek egy havas háztetőt, amin nincsenek szánnyomok. Ez azt jelzi, hogy a Mikulás ott még nem járt.
Így is lett. Az angyalka talált egy lapos tetejű házat, ahol nem húzódtak szánnyomok. A ház tetején tábla állt: helikopter-leszállóhely. Mögötte üvegajtót látott lifttel. Mivel az angyalka nagyon unta a várakozást, néhány emelettel lejjebb liftezett. Hosszú folyosóra jutott, és mert kíváncsi természetű volt, benyitott az egyik szobába. Az ablak alatt ágy állt, benne egy kisfiú feküdt.
– Szeretem a látogatókat – mosolygott Jancsi –, különösen, ha a Mikulás és az angyalai azok.
– Jaj ne, a Mikulás már járt itt? – kérdezte a karácsonyi angyal rémült arccal.
– Persze – bólintott Jancsi –, amikor az előbb felébredtem, az ajándék már az asztalon volt.
– És miért nincsenek a tetőn szánnyomok? – morfondírozott Bendegúz.
– Talán mert a mentőhelikopter elfújta… – találgatta Jancsi. – Végül is ez egy kórház.
– Hát akkor jobbulást kívánok és boldog karácsonyt! – mondta röviden az angyalka, és kiröppent az ablakon.
– A csudába, megint semmi – morgolódott, amikor elhagyta a kórházat. – A földi kényszerbevetés most már egyre jobban elhúzódik. Ha Péter észreveszi, hogy titokban a Földre repültem, nagyon mérges lesz – sopánkodott.
Egy tágas mező mellett titokzatos fénysugarak tűntek fel.
„Milyen furcsa karácsonyi kivilágítás!” – gondolta az angyal, miközben egy repülőtér radartornyát nézte. Hirtelen eszébe ötlött, hogyan találhatná meg a Mikulást. Bemászott az egyik ablakon, és körülnézett. Az egyik irányítópultnál, rengeteg képernyő mögött fiatal nő ült.
– Megkérdezzem tőle, hogy nem látta-e a Mikulást? Bár a Földön láthatatlannak kell maradnom.
– Láthatatlannak? – rikoltotta Csőri, a papagáj. A kalitkájában álldogált, és félrefordított fejjel nézte az angyalt. – Már egy ideje figyeltelek a radar képernyőjén. Nagyon bátor dolog tőled, hogy a repülőgépek előtt röpködsz.
– Semmiség – mondta az angyal –, de mondd csak, ezzel a radarral más repülő tárgyakat is észre lehet venni, például a Mikulást a szánjával?
A papagáj először az egyik, majd a másik szárnyát nyújtóztatta ki.
– A Mikulás túl gyorsan mozog, ezek a műszerek nem láthatják – jelentette ki.
– Akkor mindennek vége – mondta a karácsonyi angyal lekonyuló szárnyakkal.
– Legfeljebb Emil bácsihoz és Lujzihoz nézhetnék be. De a mennyországfalvi Gesztenyesort úgysem találom meg soha.
– Mennyországfalván vagy. A Gesztenyesor pedig itt van egy saroknyira – rikácsolta a papagáj. – Jól tudom, mert ott lakom.
A karácsonyi angyal villámgyorsan elrepült a Gesztenyesor 7. szám alá. A tetőn sajnos szánnyomok látszódtak, tehát elkésett.
– Most már csak egy esélyem maradt – lihegte. – Titokban ki kell cserélnem az ajándékokat. Lujzi és Emil bácsi talán még nem bontották fel a csomagokat.
Az angyalka kíváncsian bekukkantott az ablakon. Emil bácsi lakásában egy hölgy új nyakláncát csodálta a tükör előtt. Az étkezőasztalnál Emil bácsi felnőtt gyerekei ültek. A szőnyegen pedig, pontosan a karácsonyfa mellett, ott térdelt Emil bácsi. Az angyal nem hitt a szemének: az autópálya össze volt szerelve. Emil bácsi lelkesen mondta:
– Meg kellett öregednem ahhoz, hogy végre saját autópályám legyen. Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam.
Az angyal nem igazán értette a dolgot, elrepült Lujzihoz is a Gesztenyesor 3-ba.
– Jó szagú mézeskalács, forgószél söpört itt végig?! – kiáltott fel, amikor benézett a nappali ablakán. A karácsonyfa alatt széttépett csomagolópapír, tarka szalagok és papírgombócok hevertek. Az új babakocsi az oldalán feküdt. Lujzi a fa előtt állt, és a kezében egy pipát tartott.
– Engedje meg, hogy bemutatkozzak, Lujza Holmes vagyok – mondta egy nőnek. – Ön az a betörő, aki el akarta lopni tőlem a legszebb karácsonyi ajándékomat?
– Soha többé nem teszem! – fogadkozott a nő, aki Lujzi mamája volt.
– Akkor rendben – bólintott Lujzi, és detektívhez méltón beleszippantott a pipába. – Különben le kellene tartóztatnom. Büntetésből rakjon itt rendet!
Azzal anya és lánya nevetve vetették bele magukat a csomagolópapír-halomba.
– Hát jó – nevetett az angyalka is –, most már semmi dolgom a Földön.
A mennyország kapujában Annácska már türelmetlenül várta a kis angyalt.
– Úgy aggódtam érted – suttogta.
– Tényleg? – somolygott a karácsonyi angyal. – Minden remekül ment, bár a Mikulást nem tudtam utolérni.
De Lujzi és Emil bácsi nagyon örültek az elcserélt ajándékoknak.
– Hát ez nagyszerű! – ujjongott Annácska, majd olyan nagy cuppanós puszit nyomott az arcára, hogy a kis angyal egészen elvörösödött az örömtől. Ekkor valaki a hátuk mögött köhintett egyet.
– Hát ti ketten? – mosolygott Péter. A két angyalka szétrebbent és ártatlan szemekkel nézett Péterre. – Angyalom, igen ziláltnak tűnsz, nem akarsz nekem mondani valamit?
– Én? Neeem – felelte a karácsonyi angyal. – Minden a legnagyobb rendben.
– Hát akkor – hunyorgott Péter –, most végre mindannyian együtt vagyunk, és megünnepelhetjük a karácsonyt.
A két kis angyal fürgén a mennyei ajándékosztó-szobába röppent.
– Boldog karácsonyt! – suttogta Bendegúz Annácska fülébe, majd hozzátette: – Neked és az egész világnak!
Forrás: http://www.nlcafe.hu/csalad/20101226/karacsonyi_mesek_ii_resz/
