Ki evett már narancslekvárt? Elmondaná, hogy milyen az íze? Mert, hogy én már kétszer is főztem, de még nem jöttem rá…
Az első adag receptjét a neten találtam, talán a nosality oldalán. Ott azt javasolták, hogy reszeljük bele a héjját is a narancsnak, amit én jó ötletnek találtam. Megpucoltam, leturmixoltam a közel 2 kg narancsot, bele reszeltem a héjját, megspékeltem egy kis fahéjjal, kb. 0.5 kg cukorral, a lekvárkészítő por felével (2:1) és jó alaposan felforraltam. Közben már előkészítettem a tiszta és formás kis üvegeimet, amiben beleöntöttem a forró lekvárt, rá a tető és gyors fejreállítás. Azonban fogadjatok meg egy jó tanácsot: az üvegek tetejeit az üveg mellé tegyétek, mert különben ott lesz a forró üveg, tető nélkül és úgy kicsit komplikáltabb megfordítani:) Ez a lekvár kicsit olyan lett, mintha grapefruit is került volna bele, tehát olyan édeskés kesernyés. A vásáron félve árultam és sajnos két üveg lekváron kívül nem adtam el semmit, azt is pénzvisszafizetési garanciával. De: az egyik vevő felhívott, hogy kéne még neki két üveggel, így asszem nem lett rossz.
A második próbálkozásánál már csak a narancs ment bele, annyi cukorral, hogy finom legyen és a maradék lekvárkészítő por (nem tudom a nevét sajnos). Na, ez sokkal édesebb és finomabb lett, azonban elég híg, így inkább narancsszósznak felel meg. De: a férjem közölte, hogy veszélyes, mert rá lehet kattani, és az ő szájából egy lekvárral kapcsolatban ez csillagos ötöst jelent.
Mivel 3 a magyar igazság, ahogy lesz akciós vödrös narancs a Spárban, már jöhet is az újabb verzíó. Közben persze nem felejtettem el sem a narancsrózsákat, sem a szaggatott narancshéjjakat sem, így lett ingyenes, igényes és természetes kari ajándék kiegészítőm. A lekvárok ajándékba mennek és ha megkapták a “ruhájukat”, rakok fel róluk képet is.
Narancsos díszek a neten:
Benedek szakasztott olyan kis sündisznó volt, mint a testvérei, akikkel együtt élt a nagy mogyoróbokor tövében. Vagy mit is mondok! Mégsem volt szakasztott olyan, mert neki egy kis fehér csillagocska nőtt a homlokán. Aggodalmaskodott is pja, anyja: “Mi lesz ebből a gyerekből?”
De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét.
Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet.
– Miért van ilyen hideg? – kérdezte egyszer Benedek.
– Mert jön a tél – felelte sünpapa.
Benedek lehajtotta csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ:
– Papa, miért van tél?
De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán.
Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele. Hiszen egy szülőnek mindent tudnia kell.
– Hogy miért van tél? – mondta aztán elszontyolodva. – Én sem tudom, de megkérdezzük.
Útnak indultak hát. Elöl sünpapa, sünmama, mögöttük Benedek, sorban a hét testvérével. Elmentek a nyúlhoz. A nyúl szörnyen okos nyuszi volt, fél fülét örökösen lekonyítva hordta, úgy elmélkedett magában.
– Miért van tél? – kérdezte tőle sünpapa.
A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolkozott. Ezt mondta:
– Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet.
S mikor jött a szél, a nyúl nekiiramodott, és futott, futott, versenyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza.
– Nem tudja a szél se, csak beszél, beszél tücsköt-bogarat, telebúgta a fülem – s rázogatta keservesen tapsifülét. – Menjetek a bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszél vele.
Óriás, odvas fa mélyén lakott a bagoly. Szegény sünpapa egész álló nap kiáltozott neki, míg végre alkonyattájban meghallotta, s kijött az odújából.
– Várjatok, reggelre megmondom – dörmögte a bagoly, s elszállt. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérgesen rájuk kiáltott:
– Hordjátok el magatokat! Alkonyattól faggatom az éjszakát, s nem válaszol, csak kápráztatja hideg csillagfényével a szemem. Menjetek a vakondhoz, hátha a nyirkos, hideg föld rejtegeti a telet. Mentek hát a vakondhoz.
Meg is lelték hamarosan.
– Kérdezd meg a földet – mondta neki sünpapa -, miért van tél.
A vakond hunyorgott néhányat, s aztán eltűnt a föld alatt. Nem is kellett valami sokat várakozni rá, jött vissza egykettőre.
– Siket a föld – mondta a vakond -, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tudom, felülről jön. Menjetek a sashoz, kérdezze meg a naptól.
A sas, fészke pereméről, fél szemmel nézett le a nyüzsgő süncsaládra. Aztán meglebbentette szárnyát, s mint egy óriás felhőárnyék, elszállt fölöttük. Szállt, szállt, magasabbra, egyre magasabbra, mindig szemközt a nappal, fel a felhők fölé. S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte vérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabálta a tűző-forró napkorongba:
– Miért van tél?!
De a vére úgy dobolt a dobhártyáján, hogy nem értette a feleletet.
Odalent azalatt nagy hirtelen beállt a fagy. A süncsalád pedig beiszkolt a mogyoróbokor aljára, és beásta magát a puha levelek alá. Álomra hajtotta fejét sünmama és sünpapa és a hét testvér. Benedek még morgott ugyan egyet-kettőt magában, hiszen azért volt csillagos, de aztán ő is elálmosodott és elaludt. És aludt, aludt, aludt, ki tudja, meddig aludt.
Arra ébredt, hogy megpercen körülötte az avar. Fölemelte orrocskáját, és nyomban vidámító jó szagokat érzett, erjedő, tavaszi szagokat. S ahogy figyelmesebben körülnézett, látta, hogy apró hóvirágocskák nyomkodják szét körülötte az avart, onnan a percegés. Kidugta a fejét a vackából, s akkor eszébe jutott, amivel elaludt: miért van tél?
Iramodott egyet, mert a lábacskái bizony meggémberedtek, s a mogyoró szélénél szembetalálta magát egy kis hóvirággal, az már ki is dugta az avar alól a fejecskéjét. Benedek megszagolgatta, s akkor ezt dünnyögte magában: “Azért van tél, hogy eljöhessen a tavasz!”
– Hogyan? Mit is mondtam? – riadt fel egyszerre. – Hm, még lehet, hogy igazam is van!
De szégyenkezve érezte, hogy ő már egy telet megért komoly, felnőtt sün, és nem illik neki ilyen gyermekes dolgokkal foglalkoznia.
Hogy miért van tél? Nem is gondolt rá soha többé!
De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét.
Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet.
– Miért van ilyen hideg? – kérdezte egyszer Benedek.
– Mert jön a tél – felelte sünpapa.
Benedek lehajtotta csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ:
– Papa, miért van tél?
De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán.
Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele. Hiszen egy szülőnek mindent tudnia kell.
– Hogy miért van tél? – mondta aztán elszontyolodva. – Én sem tudom, de megkérdezzük.
Útnak indultak hát. Elöl sünpapa, sünmama, mögöttük Benedek, sorban a hét testvérével. Elmentek a nyúlhoz. A nyúl szörnyen okos nyuszi volt, fél fülét örökösen lekonyítva hordta, úgy elmélkedett magában.
– Miért van tél? – kérdezte tőle sünpapa.
A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolkozott. Ezt mondta:
– Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet.
S mikor jött a szél, a nyúl nekiiramodott, és futott, futott, versenyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza.
– Nem tudja a szél se, csak beszél, beszél tücsköt-bogarat, telebúgta a fülem – s rázogatta keservesen tapsifülét. – Menjetek a bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszél vele.
Óriás, odvas fa mélyén lakott a bagoly. Szegény sünpapa egész álló nap kiáltozott neki, míg végre alkonyattájban meghallotta, s kijött az odújából.
– Várjatok, reggelre megmondom – dörmögte a bagoly, s elszállt. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérgesen rájuk kiáltott:
– Hordjátok el magatokat! Alkonyattól faggatom az éjszakát, s nem válaszol, csak kápráztatja hideg csillagfényével a szemem. Menjetek a vakondhoz, hátha a nyirkos, hideg föld rejtegeti a telet. Mentek hát a vakondhoz.
Meg is lelték hamarosan.
– Kérdezd meg a földet – mondta neki sünpapa -, miért van tél.
A vakond hunyorgott néhányat, s aztán eltűnt a föld alatt. Nem is kellett valami sokat várakozni rá, jött vissza egykettőre.
– Siket a föld – mondta a vakond -, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tudom, felülről jön. Menjetek a sashoz, kérdezze meg a naptól.
A sas, fészke pereméről, fél szemmel nézett le a nyüzsgő süncsaládra. Aztán meglebbentette szárnyát, s mint egy óriás felhőárnyék, elszállt fölöttük. Szállt, szállt, magasabbra, egyre magasabbra, mindig szemközt a nappal, fel a felhők fölé. S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte vérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabálta a tűző-forró napkorongba:
– Miért van tél?!
De a vére úgy dobolt a dobhártyáján, hogy nem értette a feleletet.
Odalent azalatt nagy hirtelen beállt a fagy. A süncsalád pedig beiszkolt a mogyoróbokor aljára, és beásta magát a puha levelek alá. Álomra hajtotta fejét sünmama és sünpapa és a hét testvér. Benedek még morgott ugyan egyet-kettőt magában, hiszen azért volt csillagos, de aztán ő is elálmosodott és elaludt. És aludt, aludt, aludt, ki tudja, meddig aludt.
Arra ébredt, hogy megpercen körülötte az avar. Fölemelte orrocskáját, és nyomban vidámító jó szagokat érzett, erjedő, tavaszi szagokat. S ahogy figyelmesebben körülnézett, látta, hogy apró hóvirágocskák nyomkodják szét körülötte az avart, onnan a percegés. Kidugta a fejét a vackából, s akkor eszébe jutott, amivel elaludt: miért van tél?
Iramodott egyet, mert a lábacskái bizony meggémberedtek, s a mogyoró szélénél szembetalálta magát egy kis hóvirággal, az már ki is dugta az avar alól a fejecskéjét. Benedek megszagolgatta, s akkor ezt dünnyögte magában: “Azért van tél, hogy eljöhessen a tavasz!”
– Hogyan? Mit is mondtam? – riadt fel egyszerre. – Hm, még lehet, hogy igazam is van!
De szégyenkezve érezte, hogy ő már egy telet megért komoly, felnőtt sün, és nem illik neki ilyen gyermekes dolgokkal foglalkoznia.
Hogy miért van tél? Nem is gondolt rá soha többé!
Read more:
http://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesek-toertenetek/teli-mesek/635-lengyel-balazs-a-csillagos-suen#ixzz2DLD2cLdE
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: