www.kreativotletborze.blogspot.com

Mini Szilveszteri party

Na, ki bír még enni? Bevallom, én már egyre kevésbé…. És hulla fáradt is vagyok, mert mint a példa mutatja, az evésbe igen is el lehet fáradni! Én napok óta csak eszem és már kezdem magam úgy érezni, mint akit kifacsartak…. Na, jó, nyílván nem csak az evés tehet róla, hanem az az alattomos lustitisz nevű betegség is, ami olykok-olykor megtámad, rám telepszik és a kanappéra kényszerít. Borzalmas betegség ez, csak feküdnél és feküdnél, és még arra is lusta vagy, hogy azon gondolkodj, hogy mit kellene csinálnod. Valójában gondolkodni is lusta vagy. Tehát, új évi fogadalom: kiűzni magamból ezt a betegséget és az édességevő szörnyet és aktív, szuper Anyává vállni. Nem mellesleg bombázóvá, mert hát azért már van eredménye a karácsonynak, már ami a pocakom méretét illet:)
A blogírásra Bugac és Gubanc vettek rá, így meghoztam azt a részemről hatalmas áldozatot, hogy az esti mosogatás helyett leültem a gép elé. Remélem érzitek az áldozat súlyát, pehely könnyű, merthogy utálok mosogatni. Legalább egy éve nyígok emiatt a Neten, de valahogy még senkinek nem jutott az eszébe, hogy vegyen nekem egy mosogatógépet. Indítanátok nekem egy gyűjtést? Köszi:)
 
Szóval, összegezve a Karácsonyt elmondható, hogy a kézzel készült ajándéknak is lehet nagyon örülni, hogy mégis csak került valami a fa alá, hogy az ajándékokat máskor időben becsomagoljuk és hogy jövőre csakis update karácsonyi menü lesz. Anyuéknál volt a legjobb, kikapcsoltunk, nevettünk, beszélgettünk, játszottunk. Lili lányom sajnos most sem kapta meg a világítós Sellő Barbiet, de már úgy megsajnáltam emiatt, hogy most elkezdtünk neki zsebpénzt adni, hogy legyen miből összegyűjteni az árát. Tudom, hülyeség ennyit kiadni egy semmilyen játékért, de 1,5 éve erre vágyik, így most már megvesszük neki, mert tudom, milyen hiába vágyni valamire. Léna baba közben majdnem mászik, már van egy fél foga, jön a második is és már az ágyról is sikeresen leszambázott, persze szigorúan szülői felügyelet mellett. Nem kenném csak az Apjára, mert egy jó feleség nem tesz ilyet, dehát én itthon sem voltam, szóval…. 🙂
 
A kis egyesületünkben közben Mini Szilveszteri Partyt szerveztünk, amin bár kevesen voltunk, az Anyukák inkább kifeküdve, mint felpörögve, azért összességében elmondható, hogy a gyerkők jól érezték magukat, mi pedig ismét nem fogytunk! A kézműves foglalkozáshoz most a Praktika Magazin 2010-es, decemberi számát használtam, mert ugye a gondolkodás most nem megy, de azért egy csigavonal tesű malackára még futotta a tartalékokból.
Mi most itthon töltjük, négyesben az Szilvesztert, de most semmi másra nem is vágyom jobban. Sütni szeretnék, malacpofa sütit pogácsa tésztából és remélem Lili majd azért hagy néha engem is nyerni a társasban.
 Ha addig nem jelentkeznék, kívánok Nektek egy egészségben, gazdagságban, sikerekben és boldogságban teli csodálatos Új Esztendőt és remélem, hogy jövőre is velem tartotok. Én pedig igyekszem majd meghálálni ötletekkel, hogy olvassátok a blogomat!!!!
 
 

 Lencs, ajándékba, sok pénzt ígérve:

 Malacpofa, aki akár fejdísz is lehet:

 A csiga testű malacom:)

 Fogadalom tábla, ez a kedvencem:

 Pezsgős üveg papírból:

 Dátumozott mécsesek:

 Patkó formájú torta:

 Egyéb ötletek Szilveszteri bulihoz a Netről:
Happy New Year, everyone!Virslimúmiák, nagyon ötletesFénykép: Szilveszteri meglepetés  New years eve surpriseFénykép: Szilveszteri malac For new years eveFénykép: Szilveszteri süti  New years eve cakesFénykép: Gyertya  Candle

Szilveszteri lufis visszaszámlálós ötlet: ha már megvárhatják a gyerekek az éjfélt, na nekik ez igazán szuperjó: óránként (mondjuk kezdhetjük este 6-tól vagy du 4-től :) egy lufit ki kell pukkasztani, és éjfélkor az utolsót! Én emlékszem, amikor először megvárhattuk az éjfélt, az maga volt a menyország :) de felnőtt buliba is jó poén szerintem...
 

Huszonharmadika: asztaldíszek sajátkezűleg

Az ünnepi asztal nem csak attól szép, hogy roskadásig tele van, hanem attól is, ha szépen feldíszítjük.
Karácsonyi ünnepi vacsora régen:
A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve. A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.
A paraszti étkezési szokások alapjai ma is megtalálhatók karácsonyi étrendünkben. Gyakoriak a halból készült ételek, de angolszász befolyásra elterjedt a pulyka is. A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, a mákosguba viszont a paraszti hagyományból ered, csakúgy, mint az elmaradhatatlan beigli (a diós, mákos kalács).
 
Szerencsére számtalan ötletet találunk, amelyek arra szolgálnak, hogy díszesebb legyen az asztalunk. Mi most majd egy angyalkát fogunk készíteni, akinek a szárnya lesz a szalvéta.
 
Asztaldíszek a netről:
A többi később, álmosak vagyunk:)

Huszonkettedik nap: karácsonyfa díszek saját kezűleg

Ma megvettük a fát, ami csodálatos élmény volt. Lili már reggel játék közben azzal dicsekedett a játékainak, hogy ma megy fát venni az anyukájával és az apukájával. Mi Lénával később értünk oda, így ő választott egyedül. Hát a szép érzékét nem tudom, hogy kitől örökölte, de kiválasztotta az egyik legszebb fát. Apa és az öcsém be is faragták, így most itt áll peckesen az erkélyen és várja, hogy hétfőn megkapja az ünnepi ruháját.
A karácsonyfa díszek készítése az egyik legkedveltebb foglalatosság a gyermekek körében így karácsony közeledtével. Én már x ideje tartok ebben az időszakban foglalkozásokat, így látom, hogy mennyire boldoggá teszi őket a készülődés. A legnépszerűbb dísz eddigi pályafutásom során az volt, amikor kartonból kivágtuk a formát és ők szabadon garázdálkodva díszíthették különböző fűszerekkel. Nem csak mutatós, de illatos is lett a dísz, nem beszélve arról, hogy közben jókat falatoztak pl.: a kókuszreszelékből… Én az egyszerűséget kedvelem, de ha a gyerek bele lendül, akkor hagyjuk alkotni. Karácsonyfadíszeket lehet készíteni papírból, dekorgumiból, levegőn száradó gyurmából, só-liszt gyurmából, filcből és még sorolhatnám…. A legegyszerűbb sablon a sütikiszúró, amit csak körbe kell rajzolni és már lehet is díszíteni. Ha szív vagy karácsonyfa formát szeretnétek, lehetőleg egyforma oldalakkal, akkor az a legegyszerűbb, ha ketté hajtotok egy lapot, rárajzoljátok pl.: a szív felét, kivágjátok és kész a tökéletes szív forma. Mi holnap állunk neki a készülődésnek, képek hamarosan.

Karácsonyfa díszek a netről:

Papírcsíkokból:

Filces-gombos:

Körformákat egyberagasztós:
http://www.marmalade.hu/haztartas/oldal-1/cikk/karacsonyfadiszek-sajat-kezuleg
Sóba forgatvaFilces-tűzdelt
TésztábólBugacos
MézeskalácsosGurigás
VillanykörtésSütiformás
KottapapírosGyöngyös

Mai mese:

Katicabogárka könyörög a szélnek:
– Cseresznyelevélkét hagyd meg lepedőmnek!
A szél kikacagja, levélkét sodorja,
pörgeti a partra, ejti a patakba.

Katicabogárka könyörög a fagynak:
– Mogyorólevélkét hagyd meg vánkosomnak!
A fagy kicsúfolja, levélkét roppantja,
összetöredezi, marad csak pozdorja.

Katicabogárka könyörög a télnek:
– Almafalevélkét hagyd meg köpenykémnek!
A tél kigúnyolja, levélkét szabdalja,
Katica köntösét ízekre szaggatja.

Katicabogárka könyörög a hónak:
– Eperlevelecskét hagyd meg takarómnak!
A hó megsajnálja, leplet terít rája,
meleg paplanával körbebugyolálja…
Katicabogárka a tavaszt így várja.

Read more: http://www.operencia.com/versek/teli-versek/1007-pataki-edit-katicabogarka-teli-pihenje#ixzz2DLEwIym2

Huszonegyedik nap: Kabócás Karácsony

Necces volt, hogy lesz-e Kabócás Karácsony ugyebár a Világ Vége miatt, de aztán csaptunk egy hatalmas Világ Béke partyt! Nagyon jó volt ismét!!!!!
Meghittségről elég nehéz beszélni, ha legalább 20 gyerek rohangál, de még is nagyon kellemes volt egy kicsit összejönni, együtt készülődni, alkotni és ajándékozni. Szokásunkhoz híven a kézműves asztalnál az Anyukák alkottak, míg a gyerekek kijátszották magukat. Nagyon finom süteményeket kaptunk, amit szintén mi, áldozatkész Anyukák fogyasztottunk inkább. Nagy teher ennyi süteményt megenni, na de mit lehet tenni, még a végén megromlik:) Miután kikézműveskedtük magunkat, a gyerekekkel összeültünk és karácsonyi dalokat énekeltünk, miközben a “Manók” behordták a játékokat. Ilyenkor ugyanis a belépő mindig egy kis ajándék, amit aztán kisorsolunk a gyerekek között. Nagy volt az izgalom és a végén mindenki örült. A Játszó szoba is kapott néhány új játékot, ami miatt az Apukákat gyorsan be is fogtunk, hogy ők se unatkozzanak és végre játszhassanak feltünés nélkül.
A Világ Vége számomra nagy meglepetést tartogatott. Kaptam ugyanis egy üzenetet, hogy bekerültem a Gasztroangyal műsorába, hogy betekintést nyerhessek a kulisszatitkokba. Azt nem mesélném el, hogy hogy örültem, mert valószínűleg a Diliházba vittek volna, a gyerek meg csak sírt, hogy megint elhagyom (a múltkori fél nap az Ákos koncert miatt úgylátszik számára ezt jelentette…) Úgy kerültem be, hogy lehetett pályázni, én megírtam az “úgy sem kerülök be, de azért megpróbálom” című levelemet és kiderült, hogy lehetek olyan szerencsés, hogy megismerkedhetem a kedvenc műsorommal. Az a mese jutott eszembe, amit már nem tudom, hogy hanyadikán raktam fel, de a jeligéje az volt, hogy jó tett helyébe, jót várj! Talán a Virág Manó kisorsolása és talán a blog írása is segített abban, hogy egyszer én is szerencsés legyek…. Bár ha az életemre tekintek, nagyon szerencsés vagyok, még ha nem is élünk luxusban. Ettől már csak akkor lehetnék szerencsésebb, ha a Jézuska egy bejárónőt hozna, aki egy héten egyszer kipucolná a lakásomat, miközben én feltett lábbal olvasgatok és süteményt majszolok(persze közben nem hízok, sőt, kockás lesz a hasam:), természetesen békésen alvó gyermekek mellett. Na, de mivel ez a veszély nem fenyeget, rohanok is vissza takarítani….

Képek a buliról:

Manócskáim és a doboz hóemberek:)

Ajándékokra várva

Apukák befogva:)

Süti díszítés csokival és Francia drazséval
Mézeskalács recept: www.mezeskalacskonyha.blogspot.com finom és puha:)

Angyalka sütis papírból

Puha szaloncukrok

És itt a kedvenc asztalom:)))))))))

Kívánom, hogy mindenki találjon magának egy ilyen közösséget, ahol ennyi kedves család van, akiknek köszönhetően életre szóló élményeket adhatunk a gyermekeinknek!!!!

Mai vers:

Tudjátok mi a jó?
Hópehely takaró
nem lyukas
nem foltos
puha simogató
mindent betakaró.


Megbújhat alatta
bogár és fagomba
zöld hernyó
zöld dió
hétpettyes katica
s a csupasz giliszta.

Van dió, mogyoró
minden, mi csuda jó
tiszta víz
tiszta hó
Örvendjünk, halihó!
Itt a jó Télapó!

Mily mesés, mily pompás
csodás várakozás
hótiszta
ragyogás
csupa titok – varázs.
Eljött a Mikulás!

Read more: http://www.operencia.com/versek/teli-versek/207-orgovanyi-aniko-telkoeszoent#ixzz2DLEkefNV

Huszadik nap: sorsolás

Megvan a nyertes: Szabóné Mrekva Éva, te nyerted a Virág Manót!!!!!!
Gratulálok, gondolom jó helyre kerül:)))))))) Lili húzta, csukott szemmel, minden becsületes volt! Köszönöm a többieknek is, hogy a blogom követői és remélem találtok számotokra is hasznos ötleteket. A mai bejegyzés később, még vár rám egy sütés….

Tizenkilencedik nap: szaloncukrok házilag

Ki evett már Sthümmer szaloncukrot? Nos, én igen és azóta sem térek magamhoz… Annyira finom, hogy egyszerűen nem jutok szóhoz… A karácsonyi vásárokban lehet kapni darabra és mi vettünk 2-2 darabot mindegyikből (összesen kb. 300 Ft-ba kerültek) és most még az ágy alatt is az aprót keressük, mert úgy döntöttünk, hogy szakítunk a Milka hagyományokkal és ezt válasszuk helyette (egyébként árban kb. ott van). Bár megjegyzem, azért ez a Milka sem rossz… Igen, édesszájú vagyok, menthetetlenül!
Ha minden jól megy, akkor nem sokára kezembe vehetem életem első bonbonkészítő szilikon formáját, így belekóstolhatok a csoki készítés művészetébe. Gabi barátnőm meg is kérdezte, hogy fogom-e temperálni, én meg jól kinevettem, hogy azért csak nem fogom temperával befesteni. Persze tudom, hogy mi az, hogy temperálni, de sem eszközeim, sem képzettségem nincs hozzá, így ezt másra bíznám. Első körben kipróbálom az étcsokit egy kis nescaféval összekeverni, mert imádom a kávés dolgokat, aztán elmerülök a blogok világába.
Tavaly kaptam textílből készültet, ami nagyon mutatós, az elkészítése meg gyerekjáték. csak egy bármekkora méretű textíl lapra van szükséged, pl.: 10×10-es méretben. A szélére lehet ragasztani pl.: farkasfogat vagy horgolt csíkot, a közepébe vattát tenni és két résznél összekötni. Annyira egyszerű, hogy akár gyerekekkel is el lehet készíteni és nagyon jól mutat a karácsonyfán. Mellesleg ajándéknak is csodálatos, hiszen nem kerül sokba, mégis sokat ad. Nem az én ötletem, én is kaptam és a mai napig kincsként őrzöm.

Szaloncukrok a netről:

A szaloncukrok története:

Hagyományok

XIV. századi francia édesség a kizárólag nálunk népszerű szaloncukor őse. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt.
Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a XIX. század első harmadában kezdtek foglalkozni a magyar cukrászok.

A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet azóta is kizárólag a magyarok készítik. Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető.

Pedig a fondantcukor – túltelített oldatból kikristályosított cukormassza –, amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerű csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítők kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerű cukorka, de legfőképpen a sörbet, a fondanthoz hasonló, higított cukormassza, esetleg gyümölcsökkel dúsítva, hidegen szervírozva: amit ma vizes fagylaltként ismerünk.

Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondantkészítés tudományát. Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat. Az azonban tudható, hogy a fát díszítő szaloncukor valamikor a XIX. században jelent meg az üzletekben. A század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. Az első fondant-t készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén.

Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre.

 Ez a szaloncukor leveles tésztából készült, amit pl.: dió vagy mák töltelékkel töltöttek meg. Már én is készítettem ilyet és nagyon finom és mutatós volt.



Mibe csomagold?

Pl. egyszerűen zsírpapírba, vagy sütőpapírba, amit aztán alufóliával, egy díszes szalvétával még megspékelsz.
 
Néhány recept:
http://www.mindmegette.hu/szaloncukor-hazilag-41828

Ma mese:

Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.
Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze, se lába, mint nekünk.
Legkülönb mulatság mégis csak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején. Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőrvánkos, beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.
Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.
– Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne – biztattak a bíró fiai.
Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.
Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?
– Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba – motyogta félősen Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!
Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát:
– Mást nem kívánnál, kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied.
Pali még jobban rákiáltott:
– Örülj, hogy húzhatod. Gyi, Szellő, gyi Bogár!
Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát.
Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket.
Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:
– Jánoska, van egy hatosod?
– Volt tavaly, de labdát vettem rajta.
– Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót.
Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját meg a márvány golyóját meg a bicskáját a molnárinasnak.
Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősítettük a láda két oldalára. Megvolt a szánkó.
Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de éppúgy csúszott.
Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.
Hanem az udvar kicsi volt.
Megegyeztünk, hogy kimegyünk a falu végére, ahol senki se lát. Közökön, zigzug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni. Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj, istenem, de jó lesz!
Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.
– Megállj, Ferkó – mondja a Jánoska -, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik.
Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.
Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér.
– Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim – sóhajtozott az öregasszony.
Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint: fölvágta tűzrevalónak a szánkót.
Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele.
A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jól esik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jól esik jót tenni a szegényekkel.

Read more: http://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesek-toertenetek/teli-mesek/761-mora-ferenc-a-szanko-#ixzz2DLEHhpKy

Tizennyolcadik nap: lélek lekvár

Most az egyik ajándékomat szeretném megosztani veletek, amelyet a főnök asszonyomnak készítettem. Mivel ő több intézmény vezetője és egyéb elfoglaltságai is vannak, ezért úgy gondoltam, hogy valami olyat készítek nek, ami átsegítheti a nehezebb napokon. A Lélek Lekvár lényege nagyon egyszerű: összegyűjteni olyan idézeteket, amelyek a boldogságról, sikerről, motivációról, vagy a családról, szerelemről, barátokról, az életről stb. szólnak. Ezeket kinyomtatni úgy, hogy aztán ki tud vágni. (Én a lapot fekvő helyzetbe állítottam, két hasábra bontottam és nagyjából ugyanannyi helyet hagytam ki köztük.) Érdemes valami szép betűtipust választani. Én különböző színű lapokra nyomtattam pont azért, hogy választhasson kedve szerint, de egyszínű lapokon is szép lehet. Miután kivágtam, feltekertem, szallaggal átkötöttem. A befőttes üveget is érdemes díszíteni, hiszen így a szemet is gyönyörködteti. Az üveg aljára ezt a szép horgolt díszcsíkot ragasztottam technokollal, az üveget lekentem csillámragasztóval, így opálosabb lett. Miután minden megszáradt, a Praktika magazin szülinapi számából kivágtam néhány képet, rá ragasztottam és végül díszitettem a tetejét is.
Niki nagyon örült neki, aminek meg én örültem.
Ha valakinek megtetszett az ötlet, de nincs kedve idézetek után keresgélni, szívesen átküldöm azokat, amelyeket összegyűjtöttem.

Kifli és levendula gasztroajándéka szintén jó ötlet lehet:

http://www.kiflieslevendula.blogspot.hu/search?updated-max=2012-12-12T09:59:00%2B01:00&max-results=7

 
Mai mese:
Öt karácsony telt el a születésem óta, bár én ebből leginkább csak az utolsó hármat érzékeltem, a megelőző időszakból csupán halvány emlékképeim maradtak. Arra azonban határozottan emlékszem, hogy minden évben lapult valami meglepetés számomra a karácsonyfa alatt: leginkább képeskönyv, egy kisebb vagy nagyobb mackó, édesség, esetleg labda. Baba egyáltalában nem került a fa alá. Hogy miért nem kaptam babát, annak az okát nem igazán tudtam. Csak később derült ki, hogy édesanyám sem nagyon babázott gyermekkorában, ő a hasznosabb, komolyabb játékokat kedvelte.
Ugyanakkor – bármilyen kicsi voltam is –, látnom kellett, hogy a hozzánk látogató leánypajtásaim szinte mindig magukkal hozták kedvenc babájukat, és ha én mentem vendégségbe, büszkén dicsekedtek a játékaikkal, amelyek olykor nemcsak a szemüket tudták nyitni és lehunyni, hanem néha sírtak, gügyögtek, és etetni, tisztába tenni is lehetett őket.
Édesapám ügyes kezű ember volt, ezért karácsonyi ajándékaim gyakran kiegészültek házi készítésű, fából faragott játékokkal. Így lett pici sámlim, apró székem, gurítható talicskám, és ötéves koromban egy valódi, csecsemőre méretezett bölcsőt is kaptam. A bölcsőben a soros ajándék mackó pihent, amit jobb híján a baba helyett szeretgettem.
Gyermekkori emlékeimhez visszatérve, ötéves voltam, amikor első kamaszlázadásom lezajlott azon az ominózus karácsonyon.
– Én mért nem kapok soha igazi ajándékot? – szegeztem a kérdést szüleimnek.
Meghökkenve néztek rám.
– Hát nem örülsz az ajándék mackónak, a szép kis bölcsőnek, a gyönyörű képekkel telerajzolt mesekönyveknek? Hát mit szeretnél, mi neked az igazi ajándék?
kérdezte édesanyám.
– Az igazi ajándék számomra egy hajas baba lenne. Olyan szöszke hajú, mint Nellyé, kék szemű, mint Elisaé, lehetne etetni, és persze sírhatna és pisloghatna is, mint Cathy babája – soroltam az elvárásaimat. Anyám apámra nézett, a tekintetük találkozott, és szinte egyszerre mosolyodtak el. Apám törte meg a csendet:
– Hát, meglátjuk, kislányom, miként szerezhetnénk neked örömet a jövő karácsonyra, egy igazi ajándékkal.
Elmúlt a tél, azután kitavaszodott, majd nyár lett, végül az ősz is beköszöntött. Beírattak az iskolába, de azért csak gyerek voltam még, s ahogy újra közeledett a tél és vele a karácsony, eszembe jutott, mit ígértek a szüleim. Reménykedtem, hogy nem feledkeztek meg róla, és annyi szűk esztendő után végre én is kapok karácsonyra egy igazi ajándékot.
Édesanyám nyár óta gyengélkedett. Egy kissé meg is hízott, de azért ugyanolyan szeretettel gondoskodott rólam, mint korábban, csak az arcán jelent meg valami újszerű, sejtelmes titokzatosság. Karácsony előtt néhány nappal anyát be kellett vinni a kórházba, de apa megígérte, Szentestére együtt lesz a család.
Apa aztán azzal lepett meg, lehet, hogy nálunk az idén előbb lesz Szenteste, mint más családoknál. Az okát nem árulta el, de mivel úgyis olyannyira izgultam a remélt ajándék miatt, nem is bántam. Sőt, egyenesen örültem neki! Azt hittem, mindez csakis az én kedvemért történik.
A Szentestét megelőző négy napon mindig korán keltem, és a reggelemet a fánál kezdtem. Alaposan körbejártam, nincs-e alatta, mellette valamiféle változás, hiszen lehet, hogy ezen a karácsonyon mégis csak megérkezik az én várva várt, igazi ajándékom.
Azon az emlékezetes, nagy napon valahogy mégis elaludtam. Apa ébresztett fel:
– Hétalvó – mondta –, ki az ágyból! Talán ma elmarad a szokásos reggeli vizit a karácsonyfa körül?!
Papucs nélkül, mezítláb rohantam le a hallba. Ami első pillantásra a szemembe ötlött, a már jól ismert, faragott bölcső volt.
Ez nem lehet – gondoltam magamban –, ezt nem tehetik meg velem, hogy új mackót fektetnek a tavalyi bölcsőbe!
Ekkor a beállott csendben valamiféle halk, egyenletes szuszogás hatolt a fülembe. Míg a furcsa nesz okát találgattam, váratlanul harsány oázás hangzott fel. Odaugrottam, és az igazi ajándék utáni hatalmas vágytól dobogó szívvel felhajtottam a bölcsőt takaró vékony batisztkendőt… Egy baba feküdt a bölcsőben. Szöszke hajú, nagy, csodálkozó kék szemekkel, s ahogy meglátott, mintha elmosolyodott volna.
– Az enyém? – kérdeztem.
– Igen – mondta a szobába belépő édesanyám. – A mienk is persze, de egyedül a te kistestvérkéd, akit dajkálhatsz, etethetsz, itathatsz, taníthatod majd járni és beszélni.
Boldog voltam. Olyan boldog, amilyen csak az lehet, akinek nagy sokára valóra válik a legszebb álma, és karácsonyra igazi ajándékot kap: egy élő hajas babát…

Read more: http://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesek-toertenetek/uennepek-karacsony/1512-mester-gyoergyi-az-igazi-ajandek#ixzz2DLHhO4Rb

 

Tizenhetedik nap: csillagok, csillagok

– Anya, hányat kell még aludni karácsonyig? Hetet. Ú, az még nagyon sok…
Na, ki találkozik nap mint nap ezzel a párbeszéddel? Amikor kislány voltam, az ajándékok miatt vártam a karácsonyt. Most, felnőtt fejjel, a KAJA miatt!!! Imádok enni és ez az az időszak, amikor bárhová mész, valami finom süteménybe botlasz, de azért ott a káposzta, a rántott hús és társai, na meg januárban a jajgatás, hogy olyan kövér vagyok!!!! De, nincs gond, egyszer élünk, azt élvezzük!
Erre a napra a csillagokat szeretném megidézni, hiszen ezek is az ünnep jelképévé váltak. Általában papírból szoktam készíteni, de most ki szerettem volna próbálni a levegőnszáradó gyurmát, így elkészítetem az ajándék kísérőimet. Fehér színű gyurmát választottam (kb. 500 Ft volt), amit kinyújtottam kb. fél cm vastagságúra, majd elővettem egy csipke darabot és a mintáját belenyomdáztam. Aztán sütiszaggatóval csillagokat és szíveket nyomtam ki belőle, majd fogpiszkálóval lyukat fúrtam rá és hagytam száradni. 20 db lett belőle és kb egy nap alatt ki is száradt, gyönyörű fehér lett. Az egyik ajándékra már rá is került:) A kislányom, amikor meglátta, egyből azt mondta, hogy milyen szép medál, de én képeslapokra, képkeretekre, fenyődísznek is el tudom képzelni. Természetesen beleszerettem ebbe az anyagba, így hamarosan elkezdem továbbgondolni.
Íme az eredmény:

Csillagok a netről:

Mai mese:

Egyszer, réges-régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.
Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak. Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.
– Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság.
– Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni. Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.
A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
– Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
– Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. – recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
– Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.
– Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.
Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult… és visszapottyant a fenyő ágai közé. A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel.
– Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.
– Jól van – szólt búslakodva a kis csillagocska. – Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.
Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára. A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton…
Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.
– Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak. Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak. Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba. Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon. Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta. A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.
Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy-egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.
Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.

Read more: http://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesek-toertenetek/uennepek-karacsony/822-mentovics-eva-miota-van-csillag-a-karacsonyfak-csucsan#ixzz2DLHTxQ25

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!